Legyen öröm a tanulás!

A tanulás élvezete előtt számtalan akadály tornyosul. Ezek közül az egyik az az, hogy a gyakorlás során létrejövő produktumra mint célra tekintünk és nem fogjuk úgy fel mint egy eldobandó valamit ami segít minket az igazi cél elérésében: a megértésben és a gyakorlat megszerzésében. A másik, hogy ahhoz mérjük magunkat amivé válni szeretnénk és nem célként tekintünk rá. Ez a kis írás szeretne rávilágítani e két hibás hozzáállásra, megnyitni az utat az élvezetes tanulás felé és e két akadályt elgördíteni az útból.

Engedd a hajót az árral

Tipikus feladat szokott lenni informatika órákon, hogy egy formázatlan dokumentumot kell a megadott módon megformázni. Megfigyeltem, hogy a legtöbb tanuló féltve őrizgeti az így megformázott dokumentumot. Volt aki pendriveon hazavitte és volt olyan is aki majdnem megvert amikor az óra végén letöröltem azt. Furcsa ez, hisz egy teljesen értelmetlen szövegről és egy nem túl szépen formázott dokumentumról van szó, egy értéktelen valamiről. Én is őrizgetem az annak idején kovácsolt vasszeget. Azt az egy darab hasznavehetetlen vasdarabot, mely nem is túl szép, szögnek se jó de én csináltam. Talán mert abban a pillanatban amikor a szeget kovácsoltam nem volt fontosabb dolog számomra mint az a kis acél ami úgy alakult ahogy én akartam. Az általam ismert világegyetem egy kis részét akkor, ott én formáltam. A tanulás szempontjából elengedhetetlen, hogy a gyakorlás folyamán számunkra fontos legyen amit csinálunk. Ha ez nem így lenne nem tudnánk csinálni, hisz értelmetlen dolgokkal nem sokan szeretnek foglalkozni. Fontos azonban megértenünk, hogy nem a gyakorlás során létrejövő produktum az érdekes, hanem az alkotás maga. Talán a tibetiek által készített mandala készítése áll a legközelebb a helyes hozzáálláshoz. Rákészülnek a készítésére, teljes odaadással készítik majd a végén egy folyóba szórják az egészet. Találjunk tehát egy olyan tároló helyet, ahova ezeket hasznavehetetlen dolgokat eltehetjük, ha különös kötődés fűz hozzá minket. Ilyenek az első vagy jól sikerült darabok. A többit pedig nyugodt szívvel dobjuk a kukába és egy percig se bánkódjunk. Az igazi eredményt nem tudjuk úgy se kidobni az már örökké a mienk marad.

Minden célhoz lépések sorozatán keresztül vezet az út.

Gyakran előfordul, hogy egy tanfolyamon valaki egyből olyan sebességgel szeretne megoldani tetszőleges feladatot ahogy én, az oktató. Ez több szempontból is irreális elvárás magunkkal szemben. Egyrészt én azért vagyok ott oktató mert picit nagyobb gyakorlatom van - remélhetőleg - az adott területen mint a tanulónak. Másrészt - tudom hihetetlen - de az órákra készülve gyakorlom a már többször kipróbált és direkt az adott területre koncentráló, vagyis a típusproblémát megoldó feladatot. A tanuló pedig éppen akkor ismerkedik az adott témakörrel és a gyakorláson kívül számtalan fogalom megértésével is meg kell küzdenie. Nem beszélve arról, hogy a típusproblémák orvoslása helyett mindig valamilyen speciális feladat megoldására vágyik majd. Azonban ha nincs jól meghatározott és előremutató célunk akkor nincs motiváció, nincs tanulás. Senki nem akar olyan dolgot megtanulni és gyakorolni amit már majdnem tud. Tehát egyrészt olyan célt kell kitűznünk, mely elég távoli ahhoz, hogy meg legyen a motiváció, másrészt olyat ami számunkra elérhető. Nézzük hogyan tudjuk feloldani ezt az ellentmondást. Aki túrázott már az talán sejti a megoldást. Abban az esetben, ha egy darab iránytű segítségével kell eljutnunk valahova a lehető legrosszabb megoldás, ha végig az iránytűt bámuljuk. Vagyis esetünkben végig csak a távoli elérendő cél lebeg a szemünk előtt. Ha így teszünk valószínűleg egy fának fogunk ütközni, vagy egy szakadékba zuhanunk. De ha mégse akkor se biztos, hogy elérjük célunkat, hisz ha csak egy picit is eltávolodunk a helyes iránytól akár körbe körbe is járkálhatunk. A megoldást ilyenkor az jelenti, hogy az ember kinéz egy nem túl távoli pontot, egy sziklát, egy fát vagy egyéb tereptárgyat az iránytű segítségével és afelé indul el az iránytűt pedig elrakja. Amikor elérte a kiszemelt tárgyat, újra előveszi az iránytűt és egy újabb, irányba lévő de szabad szemmel jól látható jellegzetes tereptárgyat keres ismét. Ezt addig ismétli amíg az addig láthatatlan végcél láthatóvá nem válik. Tehát ne féljünk nagyot álmodni, de keressük meg a célunkhoz vezető apró általunk megtehető kis lépéseket. Amikor elindultunk akkor sose a még hátralévő távolságot nézzük, hanem a már megtett útra tekintsünk vissza. Az ugyanis jóval gyorsabban nő, mint ahogyan a hátralévő távolság csökken. Minden ilyen tájékozódási pontnál álljunk meg egy pillanatra és nézzünk körbe. Élvezzük az adott hely szépségét, szívjuk be mélyen az illatát, hallgassuk egyedi hangjait. Soha ne az elérendő végcélhoz mérjük magunkat ugyanis az életben mindig újabb és újabb egyre távolabbi célokat fogunk kitűzni magunk elé. Ha mindig azon aggódunk, hogy még nem vagyunk olyanok amilyenek szeretnénk lenni nem lesz időnk annak örülni amilyenek vagyunk. Fontos, hogy képesek legyünk meglátni önnön nagyságunkat.

Címkék: 

Hozzászólások

A cikk nagyon jó gratulálok!
Komolyan kedvet kaptam tanulni :-)

én is én is pont erre volt szükségem köszönöm!!!

Szia PP, ez az írás nagyon klassz! Hivatkoztam is rá, hogy sok-sok pedagógus olvassa
itt a szöveg közepén, név szerint is említettelek, remélem (gondolom)nem gond:
http://www.interaktivtabla.eoldal.hu/cikkek/interaktiv-tabla-tanfolyam/a...
... :))) Üdv: Andrea

Köszönöm!!
Csatlakozom az előttem szólókhoz és Isten áldását kérem munkádra! A leírtak nagyon elgondolkodtattak és lendületet és biztatást adott. Még egyszer szeretném megköszönni a leírt gondolatokat!!

jó gondolatok, valóban akkor "tuti" a tanulás, ha a folyamatban tud teljesen feloldódni az ember.

buy the ticket, take the ride

Csatlakozom az előttem szólóhoz...Ragyogó írás!

Új hozzászólás